„Senkinek nincs joga
ítélkezni a másik fölött. Az ember maga ítéli meg magát a tetteivel. Ha valaki
elveszi a másik életét, főleg, ha ártatlanét, büntetésből ő is elveszti az
élethez való jogát. A gyilkosság
így lesz öngyilkossággá, a természet törvényei szerint. Nevezzék bár sorsnak,
vagy Isten kezének, a rosszakat végül megítélik, olyan érzékfölötti,
természetfölötti módon, amelyet a halandó nem érthet és soha nem is fog érteni.
Az igazságtalanság azonban sohasem marad büntetlen, azon egyszerű tény miatt,
hogy minden
ember meghal. És gyakran úgy halunk meg, ahogyan éltünk.”
2000. 05. 23. Anglia, London
London Európa egyik legszebb és legismertebb városa. A turistáknak sok-sok látnivaló akad, de néhány "nevezetességet" nem szívesen említenek meg. Legutóbb a családommal Stonehenge -hez mentünk egy nagyobb csoporttal és megkérdeztem a vezetőt, hogy mesélne-e nekem a Black Seagulls- ról. A nő arc kifejezése zavart lett és annyit mondott rájuk, hogy pletyka. Én tudom, hogy nem az, létezett ilyen nevű csoport az 1890-es években. Ezt onnan tudom, hogy az ükmamám leírta a naplójában, amit pár hónapja találtam.
Tegnap visszamentem a csoport több, mint száz éves lakhelyére. Az ember azt hinné, hogy lerombolják a borzalmak kiindulási helyét, de nem tették. Csak kiraktak rá egy fehérre festett fadarabot, amire ráírták nagy betűkkel: BELÉPNI TILOS. Fel sem kellett feszítenem a kapu zárját, nyitva volt. Az ablakok és az ajtó volt leszögezve, ami elég régi lehetett, mert a fa darabokban lejött. Nem láttam túl sok mindent, így leszedtem az egyik ablakról is a deszkákat. Megfordultam, körül néztem és magam sem hittem a szememnek...
A Hasfelmetsző Jack után, Anglia legnagyobb tragédiája a Black Seagulls volt.
Kíváncsiak vagytok mit írt az ükmamám?
Utazzunk vissza az időben!
Zarah
Mendez
